Bük János
1938. december 13-án Budapesten született. A forradalom előtt műszerész segéd, majd a Széna téri fegyveres csoport tagja. 1956 novemberében a szovjetek letartóztatták és négy hónapra a Szovjetunióba deportálták. Hazatérése után fél évig Kistarcsán tartották őrizetben. Később piacozással, kereskedéssel foglalkozott.
A nagyapám villamosvezető volt. Ha két villamosmegálló között meglátott egy terméskövet megállt, felvette, a lába mellé tette, és amikor vége volt a műszaknak, akkor hátizsákban hazavitte és beépítette a házacskájába. És ezt a házat vették el tőle. Talán ezért is vettem részt fegyverrel a forradalomban. Jöttem hazafelé a Magyar Optikai Művekből, a kollegáim azt mondták: – Bütyök, te fiatal srác vagy, és most balhé van, maradj inkább a gyárőrségben! – Maradtam két napig, de nem tudták a szüleim, hogy hol vagyok. 25-én jöttem gyalog a Széna tér* felé. Összefutottam óbudai srácokkal. – Gyere közénk!– mondták. Így mentem el én is a Széna térre és így lettem bemutatva Szabó bácsinak**, aki azt mondta:
– Fiam, itt nem babra megy a játék. Jól gondold meg, ha közénk akarsz állni!
– Vállaltam, fegyvert kaptam. Megmutatták, hogyan kell használni. Aztán letettem egy sarokba a puskát és hazamentem, jelentkeztem a szüleimnél és aztán visszatértem. Egészen november 4-ig a Széna téri fiúkkal voltam.
Akkor jött egy orosz kocsi, föltettek rá bennünket és kivittek Ócsára. Körbe voltunk fogva orosz katonákkal. Egymás után vittek egy katonai teherautóba kihallgatásra. Pufajkások tolmácsoltak. Aztán marhavagonba tettek bennünket nyílt pályán, és kivittek Ungvárra***. Ott lekopaszították minden testrészünket, fertőtlenítették a ruháinkat. Éjjel-nappal folytak a kihallgatások. A városi börtönben voltunk. Aztán néhányunkat elvittek a lengyel határhoz, Sztrizsbe, ahol ugyanúgy folytatódott minden. Azokkal az orosz katonákkal voltunk elszállásolva egy ideig, akik átálltak a forradalom mellé. Teát ittunk, mócsingos uborkalevest, meg káposztalevest ettünk, reggelire heringet kaptunk, egy szem cigarettát és két szem kockacukrot. Én elcseréltem a cigarettát kockacukorra, mert nem dohányoztam.
Leharaptam a cukor felét, és cukorral ettem a halacskát.
Volt, aki sárgaságot kapott, mert annyira undorodott a heringtől. Nagy fadézsákban voltak ezek a halak. Marhasó, kosár hal, megint só. Akkor már ugye mentek az ENSZ-ben ezek a dolgok, hogy fiatalokat visznek ki a Szovjetunióba, így ENSZ-nyomásra végül is hazaloptak bennünket. Nem „hazahoztak”, hanem „hazaloptak”. Tizenhét éves lehettem.
* A Széna tér a fegyveres felkelők egyik budai központja, ahol 1956-ban az épülő metró felvonulási épületei kínáltak szálláslehetőséget. A tér stratégiai fekvésű lévén, hogy mellette van a Moszkva tér, amely egy nagy közlekedési csomópont, másrészt a közelében van a Várhegy és a budai hegyek.
** Szabó János (Szabó bácsi) a Széna téri civil felkelők parancsnoka. A forradalom leverése után az elsők között végezték ki.
*** Ungvár nyugat – Ukrajna legjelentősebb városa, nem messze a magyar határtól.