Dilinkó Gábor
1929. február 8-án Budapesten született. Segédmunkásként dolgozott, a forradalom alatt a Corvin közben fegyverrel harcolt. Ezért 1956 végén letartóztatták, az első fokú bíróság tizennyolc évre ítélte amit a másodfokú bíróság hét év börtönbüntetésre változtatott. A forradalom után kertészként, beteghordóként dolgozott.
Jött egy haverom. Mondtam neki: – Hát ez a géppisztoly meg karszalag? Mi vagy te? Milyen huszár vagy te? – Azt mondta: – A Corvin közben vagyok, de a Kócos is ott van, a feleséged. Olyan puskákkal jár, hogy csak na! – Na – mondom –, majd adok én neki puskát! – Ugyanis Kócos az élettársam volt. – Hogy ismerkedtünk meg? Egyszer mentem hazafelé, hát mit ad az Isten, meglátom az én drága nagy szerelmemet, aki egyébként akkor javítóintézetben lakott. Azt kérdi: – Faszikám, van egy cigarettád? – Mondom: – Gyere ide, kapsz. Nem akarsz eljönni velem? – De igen. – Akkor fogd a kabátod, vedd fel és menjünk. – Egész Budapest tudta, hogy az élettársam. Ezt a Corvin közben is tudták, hát úgy vigyáztak rá, mint a szemük fényére.
Huszonnyolcadikán egy Kovács nevezetű ávós, beépített ember, fejbe lőtte hátulról. Ma ott van az emléktáblája a Corvin mozi falán.
A 25-i Kossuth téri sortűznél* ott voltam, rengeteg halott volt. Locsolókocsival mosták föl a vért, emberdarabok mindenhol. Kérdem a haveromat: – Most mi van? – Azt mondja: – Menjünk vissza a honfoglaló helyünkre! – Visszamentünk a Corvin közbe.
Nem az urak, hanem a pesti srácok nyerték meg a forradalmat. Nem a mikulások, akik odajöttek, hogy ezredes vagyok és jelentkezem. Odajött egy huszár ezredes, mentében meg karddal, hogy átveszi a parancsnokságot. El lett küldve. Ott nem lehetett parancsolni, ez nem hadsereg volt. A forradalomban nem parancsolnak. Holnap virrad, holnap győzünk, holnap hajnalodik. Ez volt az éjszakai jelszó. Mert este mindenhol állítottunk őrséget. Közben jött egy pali fehér zászlóval, dzsippel. A csávó mondja: – Vezérőrnagy vagyok, parlamenter. – Jó – mondom –, akkor nem leszel agyonlőve, ha parlamenter vagy, de mivel tovább pofázott, adtam egy akkora pofont neki, hogy ötször megfordult a tányérsapka a fején. – Na, gyerünk, kifele az autóból! – Fölvittük a parancsnokságra. Azt mondja, hogy ő azért jött, hogy tegyük le a fegyvert. – Meg az édesanyádat! – mondom neki. Hát látta, hogy ott a fegyverletétel nem megy szép szóval. Mondja a parancsnokunk, az Iván Kovács**, hogy kísérjem le az autóhoz. Azt mondja erre az Iván Kovácsnak: – Uram, bárki lekísérhet, csak ő ne! – Így kezdett zajlani az élet.
Mari, Pöttöm, Kócos, Kukac, Pertli, Morzsika, Kacsa. Ilyen csúfnevek voltak. Nekem is így jött a meghívóm a Parlamentbe: Bizsu Gábor.
Pedig nem is így hívnak. De mindenki így ismert engem, ugyanis fiatal koromban nagyon szerettem a rézgyűrűket, meg mindent, ami csillog. Így maradt rajtam a Bizsu.
* A mai napig vitatott, hogy ki tette, de tény: a parlament előtti téren, a Kossuth téren az egyik épület tetejéről a tüntető tömegre valakik tüzet nyitottak, aminek több száz sebesült és halott áldozata lett.
** Iván Kovács László a Corvin köz első főparancsnoka, 1957 decemberében kivégezték.