Fátyol István
1934. október 29-én Makón született. A forradalom alatt a Déryné színház munkástanácsának elnökhelyettese, különböző helyszíneken részt vett a fegyveres harcokban, november 4-e után az illegális lapterjesztésben. Ezért 1957 márciusában letartóztatták, 1958-ban a Szirmai- Angyal perben első fokon öt évre, másod fokon négy év börtönbüntetésre ítélték. 1961-ben szabadult. Később színházi világosítóként dolgozott.
Jó lenne egy fegyver. – mondja a sofőr. Azt kérdem: – Minek? – Azt mondja: – Mindenütt lőnek, mi hagyjuk magunkat? – Mondom: – Igazad van. Menjünk el, én tudok fegyvert! – Hol? – A Lámpagyárban, a Soroksári úton. – Honnan tudod? – Hogyne tudnám, katonaként ott adtam szolgálatot! – Elmentünk a Lámpagyárba. A gyár kapujában a fegyveres őrök nem akartak beengedni. Betörtük a kocsival a kaput.
– Miért jöttek? – Mondtuk, hogy miért. – Ilyen nincs. – Mi az, hogy nincs?! A nép nevében lefoglaljuk az egészet!
– Felpakoltunk karabéllyal, géppisztollyal, de nagyon kevés géppisztoly volt.
Éjszaka hordtuk a röpcédulákat, ki a munkáskerületekbe. Csepelen* például az egyik munkás alul berakta a röpcédulákat a gyárkéménybe, a huzat meg kivitte őket. Fél Csepel tele lett röpcédulákkal! Így adtunk híradást a néma tüntetésről is, amikor november 23-án délután kettőtől három óráig Budapest belső kerületeiben az utcán senki sem tartózkodott. Aki közlekedett valamilyen oknál fogva, még az is bement a kapu alá, arra az egy óra hosszára. Csak egyetlen gépkocsi cirkált az utcákon, a szovjet városparancsnoké. Nem hitte el, hogy a magyar nép tényleg annyira fegyelmezett, hogy az általunk készített és terjesztett röpcédulák szavainak hitelt ad. Később viccből az öcsém a konyhában, Kispesten**, egy kétszázas szöget bevert a falba, hogy a házkutatási parancsokat arra tűzze rá. Egyszer megyek haza, anyám azzal fogad: – Egy barátod keresett, csak nem jegyeztem meg, hogy te neki, vagy ő neked tartozik százötven forinttal. – Erre leültem és a következőket írtam:
– Kedves ismeretlen! Tudomásom szerint senkinek nem tartozom százötven forinttal, de nekem se tartozik senki sem.
Ha ön nyomozó, akkor a sógorom eligazítja, hogy hol vagyok! – Ugyanis elég volt! Az Eörsi Pistáék be akartak indítani Újra Élünk címmel egy illegális lapot. Ebben már nem akartam részt venni. Akiket ismertem, és akikben megbíztam, azok már mind le voltak tartóztatva. Március 16-án este lefekszünk. Éjjel egy órakor dörömbölnek az ablakon, az ajtón. Nem én mentem ki, hanem Vera. Kérdezi: – Ki az? – Karhatalom!*** – Berohan a szobába négy ember. Hatalmas négy ember! Három pufajkában, egy civilben. Aztán besétál egy fiatal is, és mosolyogva megkérdezi: – Hol a pisztolyod? – Mondtam, hogy azt már régen leadtam. Elvittek a Petőfi Politikai Tiszti Akadémiának a fogdájába. Belöktek két fogoly közé. Azok már úgy össze voltak verve, hogy csak hason tudtak feküdni.
* Csepel Budapest déli részén, a Duna hatalmas szigete illetve az azon fekvő városrész neve, ahol főleg gyárak, munkáslakások vannak.
** Kispest Budapest délkeleti városrésze.
*** A karhatalom (másképp: pufajkások) a forradalom leverése után alakult, rendőrökből, volt ávósokból, katonákból álló, jórészt önkéntesekből szerveződött rendfenntartó alakulat.