Kabelács Pál
1937. február 11-én Budapesten született. A forradalom alatt Budapesten a Tűzoltó utcai fegyveres csoport tagja. Ezért 1957-ben letartóztatták, majd első fokon halálra ítélték. A másodfokú tárgyaláson ítéletét tizenhét év börtönbüntetésre változtatták. 1973-ban szabadult.
Az ablakok tele voltak fegyveresekkel, Bárány Jancsi, a haverom azt mondta, álljunk közéjük, rájuk fér egy kis erősítés! A Vajdahunyad utca és a Körút sarkán volt egy épület, a Körútról nyílt a bejárata, oda mentünk. Egy első emeleti lakásba jutottunk. Elhelyezkedünk. A lakók lementek a pincébe. Már lehetett hallani a harckocsikat a Népliget felől. Mindig közelebb és közelebb jött a dübörgés. És valóban jöttek is a harckocsik. Óriási tűzharc volt! Másfél, két óra hosszat tartott.
Kiégett páncélautók, harckocsik maradtak az utcán. Másztak ki a tankból az oroszok, akkor lettek agyonlőve. Borzasztó volt.
Aztán ők is, ágyúval, mindent. A tűzszünet vége felé kimentem a folyosóra, le akartam menni az emeletről a földszintre, de nem lehetett. Az egész lépcsőház le volt szakadva. Az első emelet meg, ahol voltunk, a levegőben állt. A körbefutó gangon indultam el. Rám lőttek. Eldobtam magam a betonon, a gangon és figyeltem. Ahol a kapualj szét volt lőve, ott egy lyuk tátongott, tele golyószórós oroszokkal. Visszakúsztam. Mertz Lacinál volt golyószóró, meg egy másiknál, akinek nem is tudtuk a nevét, csak úgy hívtuk, hogy Vágottarcú Imre. Szóltam nekik, hogy nem lehet elmenni. – Dehogynem komám! – mondja erre az Imre. Aztán szépen elkezdett kúszni a gangon, a golyószórót meg lefele fordította, és azt mondta: – Fussatok! – Úgy futottunk be egy másik lakásba. Aztán ő is bejött, de akkor már nem lőttek a kapuból az oroszok. Gondolom, hogy talán... valami történhetett velük. Nem tudom. Lényeg az, hogy a lakásban a szekrényből lepedőket vettünk ki, összekötöttük, úgy másztunk le. Akkor sebesültem meg, egy fáradt golyótól. Combon talált, éreztem az ütést, de csak mintha egy kődarab nekiesett volna. Másfél méterre volt a föld, leugrottam és akkor megbicsaklott a lábam.
Bementem egy kapu alá, és láttam, hogy meg vagyok lőve. Szólt az egyik nő, hogy menjek be hozzá, majd ő bekötöz.
Bementem, fölhúztam a nadrágot. Látni lehetett a golyót, nem volt túl mélyen a sebben. Ahogy a csipesszel megkocogtattam, lehetett érezni. Nem is volt vele probléma. A nő kivette a golyót, a sebet bekötötte, leragasztotta.
Ahogy megláttuk a torkolattüzeket, azonnal odapörköltünk. Akkoriban folyton orosz háborús filmek mentek a mozikban. Azok megtanítottak minket, hogy mit kell csinálni. Benzines üvegek, Molotov-koktél*, satöbbi.
* Kézigránátot helyettesítő benzines palack, amelyet elhajítás előtt meggyújtanak.