Kovács Sándor
1927. május 2-án Berettyóújfaluban született. A forradalom alatt katonatisztként Csepelen nemzetőr, a helyi fegyveres harcok résztvevője. Ezért 1957 májusában letartóztatták, első fokon halálraítélték, 92 napot ült a halálos zárkában. A másodfokú tárgyaláson ítéletét tíz év börtönbüntetésre változtatták. 1963-ban szabadult, később karbantartóként dolgozott.
Egyenruhában voltam, amikor a csepeli Imre tér október 25-én dugig volt emberekkel. Engem is elkapott a harci láz, fölálltam és mondtam, hogy – Polgártársak, alakítsunk egy bizottságot és az a bizottság menjen át a Pártházba és követelje a fegyvereket! – Igaza van! – Hát vesztemre, nem beválasztottak ebbe a bizottságba? Egy Csumli nevezetű rendőrhadnagy volt a parancsnokunk és vele tizenketten – tizenhárman bementünk a Pártházba.
Előadtuk, hogy a tömeg és a Rendőrség követeli azoknak a fegyvereknek a kiadását, amelyeket ide behoztak az épületbe, és amivel innen lőttek ki előző nap az ablakból, minek következtében egy gyerek meghalt.
Hát a Kvarsai másodtitkár volt ott és egy katonaszázados. Közben odaszólok a tisztnek, hogy – Hé haver, hát a csillagod vedd le már a sapkádról, mert itt a tömeg nem jól nézi azt! – Volt ott egy cigarettatárca is, amelyiken rajta volt egy ötágú csillag. Mondtam – Ha a sapkádról leszeded, erről is vedd le, mert ha meglátják, összetörik! – És fogtam a cigit és mindenkit megkínáltam belőle, benne van a vádiratomban is. Na, mondtuk a másodtitkárnak, hogy a fegyvereket adja ki. Azt mondja erre a Kvarsai, hogy hát nincs fegyver. – Jó, akkor álljon ki az ablakba, jelentse be a tömegnek, hogy itt nincs fegyver! – Kiáll az ablakba. Mondja hogy – Munkástársak, bárki bejöhet, szétnézhetnek, itt a Pártházban nincs fegyver! – Hát bejött a tömeg, elkezdett kutatni, szekrényt, íróasztalt fölborítani, mindent szabályszerűen.
És az ablak alatt lambériával be volt vonva a fal, és ott voltak mögötte a fegyverek elrejtve. Erre az ablakból az egyik Szente gyerek lekiáltott, hogy – Munkástársak, itt vannak a fegyverek! – Most elképzelhető, mi volt akkor!
Ezt a szerencsétlent köpték, ütötték, verték. Pedig mondtuk – Ne bántsátok gyerekek, bevisszük a Rendőrségre, majd ott megkapja méltó büntetését! – De kaptunk mi is ütést eleget, elég messze van oda a Rendőrség, körülbelül hat-hétszáz méterre. A tömeg meg zúgott! Akkor verték le a tanácsházról az ötágú csillagot is. Nagy nehezen bekísértük a Rendőrségre a Kvarsait, ott rendőri védelmet kapott, ahogy hallottam, az este valahogy kicsempészték onnan. De azért tisztelem, becsülöm ezt az embert, mert amikor nekem a tárgyalásom volt, akkor ez a történethez se hozzá nem tett, se el nem vett. Még köszönte is, hogy megmentettük, mert biztos, hogy agyonverte volna a tömeg, amiért hazudott.
Többet kellett volna tenni. Jobban megszervezni, és mozgósítani az egész körzetet és főleg a hadsereget. Mert ha sok olyan kis egység lett volna, mint a mienk és olyan kitartó, azt hiszem, hogy azt a hadsereget nem tudták volna szétverni. Akkor már Magyarország rég független. Szebb, boldogabb jövőt élhettünk volna.