Márton András

Megállított engem valahol a Baross utca környékén egy kis fegyveres emberke*. Puska volt nála, de hiába volt a vállán, a tusája a földet érte. Úgy emlékszem, mintha egy bőrszoknyás kislány állt volna mellette. Hát mit akar ez a kisgyerek? Azt mondja, igazoljam magam. – Kisfiam, hogy jössz te ahhoz, hogy egy ezredes bácsit megállítsál és igazoltassál?! Micsoda vakmerőség ez?!

– És hogyha nem igazolnám magam, mit csinálnál? Lelőnél? – kérdeztem. – Le hát! – mondja határozottan. – Fiam, téged az Isten is katonának teremtett. Hallottál-e a Rákóczi Katonai Középiskoláról? Oda kell neked menni. Hol van a te parancsnokod? – A Corvin közben, de azért lássam az igazolást! – Azt is megmutatom, de szállj föl ide a kocsira, viszlek a parancsnokodhoz! – Minden féle gondolkodás és félelem nélkül fölszállt mögénk. Behajtottunk a Corvin közbe. Iván Kovács László volt akkor a parancsnok. Tisztába akartam lenni azzal, hogy mi valójában az a Corvin köz. Vegyes érzéssel mentem be az oroszlánbarlangba. Aki tiszta szándékkal megy, azt nem érheti baj. Ami egy oktondi elképzelés. Bent mondták is: – Nini, itt egy ávós, lőjük le! – Az összfegyvernemi embereknek sötétzöld volt a sapkájuk, az ávéhásoknak és a határőröknek világoszöld, a belső karhatalmistáknak kék. Ezt a sötétzöldet nem tudták hová tenni, ezért akartak lelőni. Szerencsére megfelelő hangnemben tudtam válaszolni nekik. Többször tapasztaltam, hogy a jó fellépésnek hihetetlen ereje van. Bemutatkozom Iván Kovács Lászlónak és elmondom, hogy a kisöreggel milyen afférunk volt. – Te Laci – mondtam –, ez felelőtlenség, hogy ilyen kis gyerekeket küldtök ki! Mit szóltál volna, ha most engem lelő ez a kisgyerek? Ekkora gyerekeknek nem szabad fegyvert adni! – Az volt az elképzelésem, hogy ha a Corvin közben katonás rendet csinálok, akkor csak az őrszolgálatban lévőknél lesz fegyver. A többiek beteszik az őrszobába a fegyvereiket. Tehát nincs szabad embervadászat.

Ez nem forradalom, ez semmise! Akkor mondta nekem Iván Kovács László, hogy kommunista katonától se tanácsot, se segítséget nem fogad el. Hát, mondanom sem kell, hogy ezzel engem önérzetemben mennyire megsértett. Ilyen helyzetben eljövök, fölajánlom a segítségemet, és ez rá válasz.

*Az emlegetett kisgyerek Peredi László volt.