Pongrátz Gergely
1932-ben Szamosújváron született. A forradalom alatt részt vett a fegyveres harcokban, a budapesti Corvin köznek egy ideig főparancsnoka volt. 1956 novemberében külföldre távozott, hosszabban élt az Egyesült Államokban. A rendszerváltás után Kiskunhalas mellett élt, nyugdíjas gazdálkodóként.
Egy teherautón voltunk, öt asszony, négy férfi, és vagy hét-nyolc gyerek. Azt mondta a sofőr, hogy nem megy keresztül a városon, mert tele van ávósokkal, hanem a szántóföldeken próbálkozik, kerülővel. Mentünk a szántóföldeken. Egyszercsak arra jött egy dzsip. Egy őrnagy és három katona. Bevittek minket a csornai* laktanya ebédlőjébe. Ide már öt-hatszáz menekültet gyűjtöttek be. Eltelt egy óra, egyszer csak jött az őrnagy. – Pongrácz, jöjjön velem! – mondta Megindultunk a folyosón, harmadik ajtón balra be, egy irodába. –Miért körözik magát? – kérdi tőlem. – Nem tudok arról, hogy köröznének. – Ne tagadja, ott van az a kék füzet az asztalon, nézze meg az első oldalát. Hányadik név a magáé? – Az első – mondom. – Miért körözik? – Hát – mondom – azért, mert harcoltam a forradalomban. – Ne beszéljen nekem marhaságot! Sokan harcoltak, és mégsem körözik őket! – válaszolta. –
Hát – mondom –, én a Corvin köznek voltam a parancsnoka! – Erre az őrnagy: – Na végre, hogy találok valakit, akinek hihetek! Mondja ember, mi történik Budapesten?
– Elmondtam neki, mi történik Budapesten. Jó húsz percet lehettem ott, a végén azt kérdi tőlem: – Na, most mit csináljak én magával? – Azt mondtam neki: – Őrnagy bajtárs, két megoldás van. Az egyik az, hogy engem visszaküld, nekem adnak egy golyót, magának a vállapjára egy újabb csillagot. A másik megoldás pedig az, hogy megmutatja, merre menjek. Én arra kérem, engedje meg, hogy visszamenjek a többiekhez, mert elképzelheti, hogy az édesanyám milyen idegállapotban van. – Visszaengedett, próbáltam édesanyámat nyugtatni. Egyszer látom, hogy nyílik az ajtó, az őrnagy bedugja a fejét, és int. Odamegyek az ajtóhoz. Azt mondja nekem: –Öt perc múlva legyen itt az édesanyjával és a kishúgával! Hozzák a cuccaikat! Valóban, jött az őrnagy, kimentünk az épületből, egyenesen a főkapuhoz, ahol egy százados géppisztollyal állt őrségben. Tisztelgett, mi meg kisétáltunk. Csornán a laktanya nem a városban van, hanem kint a földeken. Elhagytuk a kerítést olyan százötven méterre, megáll az őrnagy, a vállamra teszi a kezét. – Látja ott azt a fényes vonalat? Az a vasút. Ne az első állomáson ne álljanak meg, mert ott az éjjel razzia lesz. Három kilométerre van a második állomás. Oda menjenek el, várják meg a vonatot, és azzal menjenek tovább. – Szembe fordított magával, és azt mondta: – Maga most kimegy Nyugatra. Tudja, hogy milyen nagy felelősség van magán?
Ahogy viselkedik, úgy fogják megítélni a magyar forradalmat és a felkelőket.
Minden lépésére, minden szavára vigyáznia kell. Ezt ne felejtse el soha! – Kerestem ezt az őrnagyot, de nem találtam. Pedig jaj, de szerettem volna megtalálni!
* Nyugat-magyarországi település.