Szigetvári István
1940. március 23-án Székesfehérváron született. A forradalom előtt esztergályos tanuló, majd a Tűzoltó utcai fegyveres csoport tagja. Ezért 1957-ben letartóztatták, a bíróság tizenöt év börtönbüntetésre ítélte. 1969-ben szabadult, esztergályosként dolgozott.
Bementem a kollégiumba, de semmi különleges esemény nem volt, hanem reggel akartunk volna menni dolgozni és a nevelők nem engedtek ki, mondván, hogy lövöldöznek az utcán, tehát senki nem mehet ki. Majd huszonötödikén mentünk volna cigarettát venni, és amikor a Nagykörútra kimentünk, ahol pont az orosz harckocsik vonultak befelé, nagy lövöldözés kezdődött. A Kilián laktanya felől kilőttek egy páncélautót és ugye mindenki szétfröccsent, ki hova tudott, kapualjakba bújt. Volt ott olyan is, aki azt mondta, hogy Magyarországon az oroszok csak vaktölténnyel lőnek. Aztán az oroszok megfutamodtak, a kilőtt páncélautó meg ott maradt. Amikor mi kimerészkedtünk, akkor láttunk egy erkélyen egy nagy lukat. No, az volt a „vaktöltény”! Közben égett a páncélautó, én is részt vettem az oltásában. Asszonyok, a szoknyájukat felhúzva hozták a homokot. Utána elmentünk a Berzencei utcába, egy magánlakásba, ahol több fiatal jött össze és hát ki min tudott aludni, már aki aludt.


Az Angyal Pistával * mentünk oda és akkor ő mondta, hogy az oroszok ellen fegyvert kell fogni, mert itt a diákok felvonultak és az oroszok belelőttek a tömegbe. Nekem amúgy is ellenérzésem volt az oroszok ellen, mert például a sportban is: ahol a magyarok és az oroszok is versenyzőt indítottak, ott a magyarnak nem sok keresnivalója volt.
Hát ekkor alakult meg a Berzencei utcai Göndör – féle csoport. Hoztak néhány puskát, nekem is jutott egy ilyen, „dióverőnek” hívták azt a puskát. Az Angyal Pistát mindenki elfogadta vezetőnek, mert olyan hévvel beszélt, meg állandóan jött – ment, rohant, intézkedett.
Ki volt lőve a trafiknak a üvege, mögötte ott volt a cigaretta, három forint volt a Kossuth cigaretta és én nyúltam be a cigarettáért. Egyszerre csak durr, egy lövés, hát persze az ember ilyenkor – mikor odacsapódik egy lövedék –, megdermed. Nézek föl és az egyik ablakból tartják rám a fegyvert. Mutattam a pénzt fel, hogy „Itt van!” – és akkor intettek, hogy rendben.
Én voltam pont őrségben, mikor látom, hogy egy egyenruhás társaság közepén jön az Angyal Pista. Az egész úgy nézett ki, mintha nem Angyal Pista kísérte volna őket – ez egy olyan huszonegynéhány fő volt! – hanem azok fogták volna el az Angyal Pistát!
Bejöttek oda a Tűzoltó utcai garázsba és mondta a Pista, hogy ezek ávós sorkatonák, akik nála önként jelentkeztek, mert úgy érezték, hogy tőlünk védelmet kaphatnak. Pécsiek voltak, a parancsnokukkal jöttek fel, aki menet közben lelépett. Nem őriztük őket, mikor én benn voltam közöttük, leraktam a sarokba a géppisztolyt, úgy kártyáztunk, beszélgettünk. Aztán egy részük november negyedike után még a fegyveres harcban is részt vett a mi oldalunkon.
* : Angyal Pista (helyesen Angyal István) egykori kommunista, az egyik felkelőcsoport vezetője. A forradalom leverése után letartóztatták, halálra ítélték és kivégezték.
