Tittmann József
1930. február 2-án Csolnokon született. A forradalom alatt katonatisztként Budapesten az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészkarának katonai összekötője. Ezért 1958 nyarán letartóztatták, első fokon halálra ítélték, 30 napot töltött a halálos zárkában. A másod fokú tárgyaláson ítéletét nyolc év börtönbüntetésre változtatták. 1964-ben szabadult, később fordítóként dolgozott.
Őrségben voltam a laktanyában, amikor megjelent egy civilek által vezetett orosz páncélautó. Nagybetűkkel rá volt festve az oldalára, hátuljára, hogy „Felkelők". Elrobogott előttünk, megfordult, majd nagy sebességgel jött visszafele Hűvösvölgy * felől, még el sem érte a laktanya sarkát, már géppuskázta a falat. Az őrség nem vette észre az autón lévő feliratokat és ezért tűz alá vették a géppuskázó autót. A kocsi fölszaladt az úttestet szegélyező földes, fás részre. Nekiszaladt egy fának, azt kidöntötte, fölborult és mindenki kiesett belőle. Heten vagy nyolcan voltak a kocsiban. Egyetlen egy sem halt meg, vagy sérült meg közülük. Nagy szerencséjük volt, a páncél megvédte őket. Közülünk se találtak el senkit. Az egyik fiút közülük Cserbakői Endrének hívták – később együtt ültünk a börtönben –, egy lövés súrolta az orra hajlatánál. Behozták őket a laktanyába, itt találkoztam vele először. Fegyvertelenek voltak egyébkén, csak a Bandinál volt egy pisztoly. Nagyon összehaverkodtunk. Ő mondta, hogy megalakult a Forradalmi Diákbizottság az ELTE Bölcsészkarán. A Bandival másnap be is mentünk a Bölcsészkarra, a Pesti Barnabás utcába. Ott találkoztam a Budapesti Diákbizottság elnökével, Pozsár Pistával. Ott volt a Bölcsészkar akkori katonai parancsnoka is, aki egy Decsi János nevezetű gyalogos százados volt. Itt ismertük meg egymást.
Akkor végleges meggyőződésemmé lett, hogy valamit tenni kell fegyveresen is, hogy nekem is tennem kell valamit. A Bölcsészkarnál a Pozsár Pista, akire jól emlékszem még, ő mondta, hogy maradjak kinn náluk a Forradalmi Diákbizottság mellett működő katonai osztályon, ami akkor alakult. Elfogadtam, maradtam.
Nagyon komolyan vette mindenki a feladatát az egyetemen, biztos vagyok benne, hogy a diákok harcoltak volna. Én azzal foglalkoztam, hogy megszervezzem ezt a társaságot, hogy ütőképes erőt alkossunk. Tudomásom szerint a honvédség, a néphadsereg, a rendőrség felbomlott, nem működött, tehát komolyabb katonai ütőerő nem volt Pesten. A jövő katonai erejét a Nemzetőrség képezte volna – így láttam akkor.
A szüleim háza előtt megállt egy Pobeda. A politikai rendőrségről lejött értem az Anth Mihály. Szépen elbeszélgettünk, hogy hát be kéne mennem, egy pár kérdésük lenne csak, nagyon barátságos volt. Na, be a Pobedába, fel Pestre, a Fő utcába **. A két kapu között a Fő utcán volt az úgynevezett „zsilip". Ott álltunk, akkor vette elő a papírt, hogy le vagyok tartóztatva.
A lakáskulcs nálam volt, zavaromban, meglepődésemben ez volt a legnagyobb problémám.
Utána kezdődtek a kihallgatások. Végén jött a per, halálra ítéltek.
* : A Hűvösvölgy egy erdős városrész Budapest budai oldalán.
** : A Fő utcában volt a katonai ügyészség.