Varga József
1935. március 12-én Tardoskedden született. A forradalom alatt az esztergomi tüzérezredben légvédelmi tüzér, a budapesti ún. Juta-dombnál tűzharcba keveredtek a szovjet hadsereggel. Ezért 1957 novemberében letartóztatták, első fokon halálraítélték, ítéletét a másodfokú bíróság nyolc év börtönbüntetésre változtatta. 1963-ban szabadult, később vájárként dolgozott.
A rabszámom 977860 volt. Ezt úgy kellett fújni még éjfélkor is, mint ministránsnak az imádságot. Ott meg mindig úgy volt a létszám, hogy mint a vágóhídon fogyott a jó nép. Éntőlem is ötöt vittek el a zárkából a halálba. Első volt egy nagyon jó testvérem, Onestyák László, egy kis gyári munkás.
Szerencsétlennek az volt a bűne, hogy kilógott a dióverője a köpenye alól. Merthogy a puska hosszú volt, ő meg kicsi. Lefényképezték, halált kapott. Pont grízes tésztát ettünk és jött az őr – ismerte ezt a Lacit – és kijöttek a könnyei az őrnek. Rendes ember volt, hiába volt kommunista vagy párttag. Hogy ilyen embert kell kikísérnie akasztásra a zárkából!
Grízes tésztát ettünk és a kanállal mutatta a Laci, hogy csak nem zerkli? Vagányosan, pestiesen, hogy nem kötél? Mondta a Laci bácsi – így hívták azt az őrt –, hogy de igen. Jött két pribék, fölkapták – olyan vékony kis gyerek volt, nem is érte a lába a földet, úgy vitték –, de hát nem lehetett nagyon utána nézni, csak éppen azért, hogy – Jól van Lacikám, megbosszuljuk, ha életben maradunk! – Mindig az volt, hogy – Emlékezzetek meg rólunk! – vagy – Bosszuljátok meg! – A Burgermeister József nagyon nagy magyar gyerek volt, – nagymarosi, föl is kerestem az édesapját, elvittem neki a halálhírét, hogy meghalt a fia, mert megfogadtuk, hogy aki életben marad, az elmegy a bajtársának a hozzátartozójához. Nagy mellel ment a halálba, büszkén vallotta, hogy ő magyar ember. Nem volt megtörve egyáltalán. Akkor volt két csepeli, a Szente Károly és Szente István. Egy édesapa és a fia, ott fekszenek a 301-es parcellában. Akkor volt még a Galgóczy Zoltán, ő volt az ötödik, de futólag voltam én többel is. Hát, szomorú napjaink voltak ott nagyon.
A hóhér jött ám minden reggel a siralomházba, amikor kivégzés volt, akkor mindig benézett. Volt egy tátika, az az etetőnyílás, ahol adták be a moslékot, és ott benézett és nekem mindig mondta, hogy – Jó falat leszel te nekem!- , mert jó húsban voltam én ám akkor is. Mondtam neki, hogy – Lehet, nem lesz szerencséje, elszakad a kötelem! –
Amikor már másodfokon nyolc évet kaptam, akkor már mertem így beszélni vele. Mondtam neki, hogy lehet, hogy kicsúszom a karmai közül.
Ma Budaörsön lakik a Limó József nevezetű volt nyomozóm. Azt mondta akkor, hogy súlyos az ügyem és úgy is kezelt engem, de nem vert meg soha. Szeretnék vele találkozni. Úgy elmennénk egy órára hozzá és megkérdezném tőle, hogy miért mondta ő annak idején azt, hogy – Jóska, baszd meg – ezt így mondta –, olyan balhét csináltál, hogy három kötélre valót! – Mondom – Százados úr, akkor beosztom: egy lesz a nyakamra, egy a lábamra, egy a derekamra.